Fazekas Krisztián Árpád

Református lelkipásztor, kontextuális lelkigondozó

  • 2014-ben szereztem diplomát a Pápai Református Teológiai Akadémián. 2013 óta a Marcali Református Egyházközség lelkipásztoraként szolgálok.
  • 2016-ban Kontextuális lelkigondozói képesítést (420 óra; [Dr. Kocsev Miklós, Dr. Kiss Jenő, Dr. Hanneke Meulink – Korf, Tóth János]) szereztem.
  • 2019-től Szaklelkigondozó felsőfokú szakirányú továbbképzésre (Károli Gáspár Református Egyetem) járok, melynek utolsó félévében tartok.

A lelkigondozás részemről adás és elfogadás egyben. Adás, mert szolgálat. „Do quia mihi datum est. – Adok, mert nekem is adatott.” Erre vállalkoztam Isten kegyelméből, hogy adjak a másik embernek. Lehetőség szerint azt, amire szüksége van. Reménységet, vigasztalást, meghallgatást, figyelmet. Csak úgy lehet betölteni a szolgálatot, melyre Isten hív, ha az adással nem csak kiüresítem magam. Ezért szükséges az elfogadás. A lelkigondozásban Isten előtt vagyunk (Coram Deo). Az útszakaszon, amelyen a segítségkérővel együtt haladunk, elfogadás is van. Kapok én is a jelenlétből, a párbeszédben én is megérintődöm. Számomra is hordoz üzenetet Isten Szentlelke.

A lelkigondozás mindig párbeszéd, a dialógusban pedig gyógyulás, megbékéltetés, vezetés van.

A lelkigondozás találkozás is. Kapcsolataink történetek, találkozások, ezekben a találkozásokban pedig megújulás, új látások, lehetőségek vannak.

Vezérigém: „És beszélgettek egymással mindarról, ami történt.” (Lk 24,14)

Tulajdonképpen ez történik a lelkigondozáson is, beszélgetünk az Úristen jelenlétében mindarról, ami velünk történt/történik.

Kettő olyan lelkigondozói terület van, amely mélyebben foglalkoztat:

  1. Transzgenerációs elakadások. Megismerni, felfedezni, hogy a múlt sérülései a jelenben képesek gyógyulni, ha foglalkozunk azokkal. Szülő-gyermek kapcsolat, családtagok közötti párbeszéd újraindítása, illetve családon belüli minták felfedezése. Ehhez munkamódszerem a genogram készítés és elemzés.
  2. Párkapcsolati elakadások megbeszélése. (Jegyesoktatás, házassággondozás) Különös tekintettel a megbocsátás szerepére.

A kontextuális lelkigondozói szemlélettel közelítem meg mindkét témát, így Böszörményi-Nagy Iván terapikus kifejezéseit is alkalmazom.

Területi elérhetőségem: Marcali és körzete

Elérhetőség: fazekas86@gmail.com